Színház


Március 11., szombat 10.00
Fabula Bábszínház: Erdei történet

zenés bábjáték

A mese mindkét története az erdőben játszódik. Az előadás első felében két nyuszival ismerkedünk meg, akik Nyuszi kapitányhoz szeretnének hasonlítani, s mindent elkövetnek, hogy segítsenek a bajba jutott kislányon, aki elvesztette erdész apukájának „zenélő szerkezetét”.
A második meséből kiderül, Maki majom miért nem megy iskolába. A gyermekeket is megmozgató, kedves bábelőadás sikerét a remek bábokon túl, a könnyen énekelhető Nyuszi kapitány című gyermekdal is színesíti.

A mese mindkét története az erdőben játszódik. Az előadás első felében két nyuszival ismerkedhetünk meg, akik Nyuszi kapitányhoz szeretnének hasonlítani, s mindent elkövetnek, hogy segítsenek a bajba jutott kislányon, aki elvesztette erdész apukájának “zenélő szerkezetét”. Találkoznak Brekegivel, a békával, Varjú bácsival és a Vadmacskával is, aki első pillanatban, úgy tűnik, akadályozza őket tervük végrehajtásában, de a végén mégis minden jóra fordul.

JEGYVÁSÁRLÁS ITT.


Március 19., vasárnap 10.00
Hab a tortán! mesesorozat – A hisztis királykisasszony

meseelőadás

Csányi Sándor produkció és a Pagony és Jurányi ház közös programja

Játssza, rendezte:
Tenki Dalma, Georgita Máté Dezső és Jarmusch kutya

Van, hogy néha nem pakolod el magad után a játékaidat vagy a ruháidat?
Vagy semmi kedved a szüleid uncsi barátainak köszönni?
Vagy csak jobb szeretnél benyomni egy tábla csokit, vagy gumicukit, mint az ebédet?
Mint sok más gyereknek, mesénk királykisasszonyának is sokszor meggyűlik a baja az apukájával.
Boldizsár király bizony nem nézi jó szemmel kislánya viselkedését és elküldi szerencsét próbálni.
Tarts velünk ebben a kalandban az Óperenciás-tengeren túlra!
Lesznek tündérek, lidércek, ördögök, hippogriffek és ha jól figyelsz, még lehet, hogy egy kutyus is a nyomunkba szegődik.

Útra kelni nem nehéz,
Nem kell más, csak egy kis ész.
Aztán egyik kaland jöhet majd a másik után,
Jaj, ne nézz ily bután!

Az előadás időtartama: kb. 45 perc

Az előadást 4 éves kortól ajánljuk.

Fotó: Horváth Judit, Szokodi Bea

JEGYVÁSÁRLÁS ITT.


Április 9., vasárnap 10.00
Marék  Veronika – Erdélyi Erika
Nefelejcs Bábszínház:

Kippkopp a fűben


bábelőadás

A hó elolvadt, kisütött a nap, a virágok illatoznak: itt a tavasz! Kippkopp, a gesztenyegyerek felébred téli álmából és elindul felfedezni a tavaszi erdőt, mezőt. Játszótársat keres magának: találkozik tücsökkel, szarvasbogárral, hangyákkal, vakonddal és sok más állattal is. A mese végére megtudhatjuk, ki lesz végül a barátja.

JEGYVÁSÁRLÁS ITT.


Április 29., szombat 10.00
Fabula Bábszínház: A bátor nyulacska

zenés bábjáték

Címszereplője a mindenki által szeretett kis róka, aki mire felnő, sok-sok kalandot él át: megtanulja, hogyan legyen jó vadász, hogyan tisztelje a természet törvényeit, s miképpen válhat belőle a rókák népének védelmezője. Az előadáson megelevenedik a szerző színes, fontos tanulságokkal teli erdei világa, annak összes ismert szereplőjével.

JEGYVÁSÁRLÁS ITT.


Május 6., szombat 10.00
Fabula Bábszínház: Mazsola és Tádé!

bábelőadás

író: Bálint Ágnes,
bábtervező: Bródy Vera
előadók: Felszeghy Tibor és F. Nagy Eszter


„Tartsuk meg Tádét, Manócska! Tartsuk meg!” – kérleli Mazsola Manócskát, amikor
megtalálják a kis tengerimalacot. Mazsola később százszor is megbánja, hogy befogadták a malackát, hiszen az nála sokkal kisebb, gyámoltalanabb és nem lehet vele
akkor és úgy játszani, ahogy Mazsola szeretne. Az olykor szigorú, ám mindig megértő
Manócska segítségével Mazsola jószívűsége újra meg újra felülkerekedik dacosságán,
s kiderül, hogy a testvéri szeretet segítségével minden nehézség legyőzhető!

JEGYVÁSÁRLÁS ITT.


A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk!